Az alapanyagokról

A fő alapanyagom a gyors kötésű, két komponensű epoxi gyanta. Ezekből nagyon sokféle létezik, én ebben a cikkben az általam használt epoxiról fogok írni, mely egy Olaszországban gyártott és kapható termék. A gyártó ígérete szerint UV álló, nem sárgul. Részben bioalapú megújuló összetevőkből áll, amelyek helyettesítik a hagyományos gyantákhoz használt kőolaj származékokat. A bioösszetevők „nem élelmiszer jellegű” anyagokból származnak, ipari folyamatok, például bioüzemanyagok előállítása során keletkező hulladékok melléktermékei.
Két víztiszta, folyékony halmazállapotú anyagot, a gyantát és a térhálósítót kell összekeverni 100:45 arányban. A két folyadék kémiai kölcsönhatásba lép egymással, elkezd térhálósodni, 24 óra alatt megszilárdul. A megszilárdulás során kicsit összehúzódik, a térfogata csökken.

Az egész gyantázási folyamat a tervezéssel kezdődik. Sokszor gyanta nélkül belepakolom a díszeket a formába, megnézem, hogy fog kinézni, passzolnak-e egymáshoz a dolgok. Ez nem kevés időt vesz igénybe, de nagyon fontos lépés, elsősorban a „fazékidő” miatt, melyről lentebb részletesen írok.

A két komponenst nagy odafigyeléssel kell kimérni, különben a térhálósodás nem megfelelően megy végbe, az anyag nem szilárdul meg. A keverés során két dologra nagyon kell figyelni. Egyrészt, hogy elég ideig, jól össze legyen keverve, másrészt úgy kell kavargatni, hogy a folyamat során lehetőleg ne keletkezzen benne buborék. A buborékok minden gyantás nagy ellenségei, nem mutatnak jól az elkészült darabokban (kevés kivételtől eltekintve). Ha egyszer belekerülnek a keverékbe, nehéz tőlük megszabadulni. Ezért látni nagyon sok kész darabban a kis léggombócokat.

A keverés után lehet színezni a gyantát, ha szükség van rá. Erre többféle termék létezik. Az „alcohol ink” színezi az elegyet, de az átlátszó marad. A pigmentek színeznek, és fedést biztosítanak, a gyanta átlátszósága megszűnik. A mica por extra finom színezőanyag gyöngyház fénnyel, szintén fedő jellegű, elveszi a gyanta átlátszóságát. 
Amikor keverés után készen áll a (színezett) gyanta, akkor lehet „önteni”. Ehhez rengeteg féle-fajta szilikonforma létezik. Az öntés legtöbbször „negatív” öntés, tehát a formába először kerülő gyantaréteg lesz a kész termék teteje.

A keverés után a térhálósodás azonnal elkezdődik, minden gyantának meg van határozva az ún. fazékideje, amíg lehet vele dolgozni. A fazékidő letelte után már annyira sűrű, hogy nem lehet vele  boldogulni, elkezd nagyon buborékos lenni és kötni. Ez az általam használt gyanta esetében kb. 30 perc. Ez az idő lerövidül, ha nagyon meleg van, és kicsit meghosszabbodik, ha hűvösebb van a helyiségben. Az epoxi egyébként nagyon szereti ha legalább 23-25 fok van benn, és 50% alatti a páratartalom. Különben nem köt szépen, foltos lesz a felszíne, jobban hajlamos a buborékosodásra. Nem szereti a huzatot, a hőmérsékletingadozást, a szöszöket, a port, … minden beleragad. Ezért kötés alatt le kell takarni.

Szóval a fazékidő alatt a gyantát a formába kell önteni, és lehet belepakolni a díszítéseket.
A különféle belevalók különféleképp viselkednek. A gyantánál nehezebb anyagok lesüllyednek a réteg aljára, a könnyebbek a tetején maradnak. Így kell kalkulálni a tervezés során. Egyvalami azonban közös az alapanyagokban: csak száraz anyag kerülhet bele. Ez lehet rengeteg minden, bármilyen szárított növény, zúzott üveg, fóliapehely, kagyló, homok, stb.
Én a szárított növényeket részesítem előnyben a díszítés során. Nekem jó érzés, hogy az a növény nem hervad el, nem a fűnyíró vágja le, nem elöregszik a szárán, hanem kiszárítva megmarad a gyantában.
A díszek belepakolása során is keletkeznek buborékok, pl. a felületi feszültség miatt, vagy mert a belepakolt „tölcséres” virág üregében esetleg a szirmok között levegő van, ami egyszer csak kijön onnan, amikor úgy gondolja.

Amikor a réteg gyantába belepakolom a díszeket, illetve a díszek egy részét, akkor meg kell várni, míg a réteg megszilárdul, ekkor lehet a következő réteget önteni, díszíteni. Tehát a termék elkészítése „rétegenként” történik.
Ez azt jelenti, hogy egy száraz virágos medál, aminek fehér a háttere, 4 nap alatt készül el: öntök egy alapréteget, utána egy réteget, melybe beleteszem a szárított virágot. A virág könnyebb a gyantánál, így a tetején marad. Harmadik nap öntök rá egy réteg gyantát, és negyedik nap a színezett fehér réteget, ami a hátulja lesz. Az utolsó réteg mennyiségét nehéz eltalálni, mert ha pont teleöntöm a formát, akkor homorú lesz a felszín – a gyanta térfogata a kötés során csökken. Tehát kicsit domborúra kell önteni, de nem nagyon, mert akkor kifolyik a formából.

A rétegezős öntés után jön az izgalom: a darabot kiveszem a formából, és ha a gyanta kegyes volt hozzám, akkor a felülete és a belseje szép, nem ült meg benne buborék, a díszek a helyükön maradtak. Ezután jön szükség esetén (ha a darab széle éles lett, mert az öntés kicsit túlfolyt) a csiszolás, majd a polírozás. Polírozni szinte minden esetben szükséges, mert a szilikon formák minden öntésnél mattulnak, sőt, néhány öntés után tönkre is mennek a kémiai folyamatok miatt. Így a bennük készült darab is matt, ami nem mutat jól.

És ezek után már „csak” a szerelékekre van szükség, hogy kész legyen az ékszer vagy dísztárgy. 

Fentiekből kitűnik, hogy ez nem egy könnyű elfoglaltság. Elhivatottság, türelem kell hozzá. Bizony sokszor van, hogy mégsem volt benn elég meleg, magasabb volt a pára, a növényke a még folyékony gyantában elúszott onnan, ahová pakoltam, vagy alászorult buborék, amit nem láthattam, vagy valami dísz buborékot enged magából amikor már letelt a fazékidő, és már nem nyúlhatok bele, mert akkor nem lesz egyenletes a réteg felszíne…. Ezek a darabok sokszor mennek a selejtes fiókba, de én viselem is némelyiket, mert sajnálom selejtre dobni, mikor egyébként olyan szép….

A nehézségek ellenére imádom a gyantával való alkotást. Igazi kis csodavilágot lehet bezárni vele. Amikor dolgozom, a világ megszűnik körülöttem, kikapcsolódom, rengeteg boldogsághormon szabadul fel bennem, és csak alkotok, alkotok…..